Az utolsó tanítási nap minden évben tele van vegyes érzelmekkel. Egyrészt minden diák örül, hogy vége az iskolaévnek és kezdődik a vakáció. Az öröm mellett viszont egyes generációk (mint például a negyedikesek) az elválás fájdalmas érzését is megtapasztalják.
Négy év közös munka után elköszönnek tanító nénijüktől. Attól a személytől, aki az iskolai körülmények között szülőként gondoskodott róluk. Aki együtt sírt, nevetett velük, aki megvigasztalta őket, ha bánatosak voltak, aki reményt öntött beléjük, nap mint nap. Az a személy, aki a tudás apró magját hintette el bennük és gondozta, ápolta azt négy éven át, most megválik ettől a szerepétől. Nem könnyű ezt feldolgozni sem gyermek-, de még felnőttfejjel sem.
Idei negyedikeseink is hasonló gondolatokkal lépték át az utolsó napon az iskola kapuját. Utoljára ballagtak fel tantermükbe, amit ősztől valamelyik fiatalabb generáció birtokol majd. Rájuk szaktermek sokasága vár a másik épületben. Szerencsére ezekkel a termekkel és az őket váró felsős tanárokkal már a tavasz folyamán megismerkedtek és tudják, hogy ők is ugyanolyan figyelemmel gondoskodnak majd róluk, mint a tanító néni. De a tanító nénit mégsem lehet helyettesíteni.
Ebből kifolyólag negyedikeseink igyekeztek emlékezetessé tenni az idei június 14-ét. A négy negyedik osztály igencsak kitett magáért és Svirčev Mirjana, Hegedűs Szilvia, Vajda Anita, valamint Horváth Angéla tanítónőknek feledhetetlen pillanatokat szereztek. Záró szakasza volt ez annak az útnak, amelyet kis elsősként négy évvel ezelőtt megkezdtek.
Voltak, akik már fél 7-kor az iskolában voltak és feldíszítették a termeket, hogy ezzel is emeljék a búcsúzás hangulatát. Virágszirmokból utat formáltak, amin a belépő és a meghatódottságtól sírva fakadó tanító néni végig haladhatott. Búcsúlevelet írtak, amiben megköszönték mindazt, amit a tanító néni értük tett. Ezek azok a megható pillanatok, amelyek egy pedagógus életében örökre bevésődnek. Ezekből táplálkozik az iskolaév során, ezekből merít erőt a nehéz pillanatokban és ezeket viszi majd magával, amikor tanítói pályafutását befejezi. De a búcsúzú negyedikesek helyzete sem más. Elmennek, de tudják, hogy a tanító néni tantermének ajtaja és szíve állandóan nyitva áll, bármikor felkereshetik, meglátogathatják.
Az élet persze nem áll meg. Minden vég egyben valaminek a kezdete is. Ősztől új kalandok várnak mindenkire. Az évek során kapott tudás-magocskákat a jövő tanévtől kezdve már mások fogják tovább gondozni, hogy újabb 4 év múlva, egy újabb nagy búcsúzást követően az immár nyolcadikossá lett nagy diákok végleg elballagjanak az általános iskolából.
Ehhez kívánunk nagyon sok erőt diákoknak, pedagógusoknak egyaránt. |
15975
NAZAD
