Amint azt már előzőleg hírül adtuk, iskolánkban megalakult az ifjú matek oktatók csapata (E-MATOKT). A csapat Árpás Attila informatika és matematika tanár vezetésével azt a cél tűzte ki maga elé, hogy különböző érdekes matematikai tananyagokkal népszerűsítik a matematikát társaik körében. A csapat tagjai (Párducz Fanni, Bukros János, Öreg Zalán és Mucsi Viktor) az év folyamán a szakköri foglalkozások keretein belül érdekesebbnél érdekesebb matematikai tippeket sajátítottak el és gyakoroltak be. Ezekből egy csokorra valót most társaiknak is bemutattak.
Május hónap folyamán az internet adta lehetőségeken keresztül egy Teams csatlakozás segítségével két online órát tartottak iskolánk negyedikeseinek. Ezt követően, június 6-án egy kicsit távolabbi lokációra, az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola ötödikeseihez látogattak el, ugyancsak online formában. A két matematika tanár (Hegedűs Lívia és Árpás Attila) az előzetes megbeszélések és egyeztetések után egy péntek délutáni 4. iskolaórában tudtak megegyezni.
Mindkét oldalon izgatottan várták az óra kezdetét. A technika szerencsére úgy döntött, hogy ezen a délutánon nem akadékoskodik, így néhány pillanat elmúltával már üdvözölhették is egymást a résztvevők.
Az óbecsei diákok az előre elkészített és kinyomtatott feladatlapokon keresztül követték az érdekfeszítő bemutatót. Az óra témája olyan matematikai tippek bemutatása volt, melyek egyrészt matematikai érdekességek, másrészt viszont hasznos fortélyok, amelyek a mindennapok forgatagában is alkalmazhatók.
A bemutató óra 5 tippet ölelt fel:
1) Bűvös négyzet (3x3)
2) Tippek az öttel való szorzásra
3) Bűvös négyzet (5x5)
4) Tippek az öttel való osztásra
5) Bűvös négyzet (4x4)
Sajnos, Zalánnak vizsgája volt ebben az időpontban és ez miatt nem lehetett jelen, így az ő részét a társai vállalták magukra. Fanni, János és Viktor az előzetes terv szerint adták elő a leckéket. Ha kellett, elismételték, vagy újból elmagyaráztak egyes részeket. Lívia tanárnő az egyik, Attila tanárúr pedig a másik oldalon nyújtott szakmai/technikai segítséget.
Végül a rendelkezésre álló 45 perc elegendőnek bizonyult, hogy az eltervezett témakörök feldolgozásra kerüljenek.
A visszajelzésekből megtudhattuk, hogy a becsei kisdiákok a meleg és fáradságos hét ellenére is nagy figyelemmel kapcsolódtak be az órába. Remélhetőleg a megkezdett közös munka jövőre is folytatódik, amiről majd természetesen örömmel számolunk be. Most jöhet a szünidő, a feltöltődés időszaka, hogy izgalmas pillanatokat élhessünk át a következő iskolaévben is. |