Az Innova Alkotók és Újítók Társasága támogatói tevékenysége keretében dicséretben és jutalomban részesítette iskolánk azon diákjait, akik tanulmányi eredményükkel, igyekezetükkel, szorgalmukkal és magaviseletükkel példát mutattak mások számára a jelenlegi tanévben, valamint jutalomban részesültek azok a tanulók is, akik idén tavasszal részt vettek a „Matekozzunk együtt” felzárkóztató műhelymunkákon Árpás Attila vezetésével.
A délután 16 órára meghirdetett fagylaltozásra csaknem kivétel nélkül megjelentek a kiválasztott tanulók. Lakatos Orsolya, az esemény koordinátora és Barta Sulc Szilvia, az Innova Alkotók és Újítók Társasága elnökasszonya köszöntötte a megjelent gyerekeket. Elmondták, hogy nagy örömmel tekintenek az itt egybegyűlt tanulókra, akiknek munkájuk és szorgalmuk gyümölcseként csaknem 200 gombóc fagylaltot és 30 liter limonádét oszthattak szét. Az egybegyűlt diákok szintén nagy örömmel fogadták ezt a kis „hűsítős” ajándékot. Rövid beszélgetés és társalgást követően mosolygós arcokkal tértek haza.
Hálás köszönet illeti több környékbeli adományozót, akiknek önzetlenségéből valósult meg a mai ajándékozás. Reményeink szerint a jövőben is lehetőség nyílik majd a megérdemelt jutalmazásra. |