Az idén 39 nyolcadikosunk írta meg az általános iskola befejezését jelentő Kisérettségit.
A korábbi évektől eltérően, az oktatási rendszerben kialakult különleges körülmények miatt a záróvizsgát egy héttel elhalasztották, így idén csak június utolsó hetében kerül rá sor. 2025. június 23-án, hétfőn anyanyelvből, másnap, kedden matematikából, míg a harmadik napon, szerdán a tanulók az általuk kiválasztott tantárgyból (biológia, földrajz, történelem, fizika és kémia) vizsgáztak. Országszerte 66.500 nyolcadikos és felnőtt oktatásban részesülő személy tett záróvizsgát, miközben több mint 73.000 hely áll rendelkezésre a középiskolákban.
A minisztérium hivatalos naptára szerint az előzetes eredményeket június 27-én reggel 8 óráig hozzák nyilvánosságra.
Aznap és másnap a tanulók panaszt nyújthatnak be, először az elsőfokú bizottságnak, ha pedig azzal sem elégedettek, akkor a másodfokúnak. A kisérettségi végleges eredményeit június 30-án teszik közzé, ezt követi a kívánságlisták kitöltése, majd a tanulók beosztása a középiskolákba és oktatási profilokra. Az elért eredmények – az iskolai osztályzatokkal együtt – határozzák majd meg, hogy melyik középiskolába nyernek felvételt. A tanulók július 1-jén és 2-án nyújtják be a kívánságlistákat, július 4-én jelennek meg a végleges listák, július 5-én válik ismertté a tanulók elosztása iskolák szerint. Ezen a napon teszik közzé az esetlegesen megmaradt szabad helyeket a második felvételi körre. A beiratkozás az első körben szintén július 5-én zajlik, a második körre július 7–8-án kerül sor.
Mindhárom érettségi teszt 9 órakor kezdődött. Az összeállított feladatsor teljesítésére két óra állt a tanulók rendelkezésre. A szabályzat szerint a legfeljebb 40 pontból álló záróvizsgán az átszámított rendszer alapján anyanyelvből és matematikából egyaránt 14 pont érhető el maximálisan, a választott tantárgy esetében pedig legfeljebb 12 pont. Ezen felül a diákok a tanulmányi eredményeik alapján is kapnak pontokat, így egy tanuló maximum 100 pontot érhet el összesen.
A tanulóknak legkésőbb 8 óráig meg kellett érkezniük az iskolába. Magukkal kellett hozniuk a diákigazolványukat beragasztott fényképpel és azonosító matricával, valamint az teszt írásához szükséges eszközöket.
A vizsga ideje alatt a tanulók nem hagyhatták el a termet 9:45 előtt.
A vizsga során és azt követően minden tanuló két adatot kap: a teszt pontszámát és az ebből számolt felvételi pontszámot. Minden egyes feladatot legalább két javító tanár értékel, és ha eltér a véleményük a pontozásban, egy harmadik javítót is bevonnak.
A felkészüléshez hasznos segédeszközök a korábbi záróvizsgák feladatsorai, amelyek elérhetők az Oktatási és Nevelési Minőségértékelő Intézet (Zavod za vrednovanje kvaliteta obrazovanja i vaspitanja) honlapján. Ott megtalálhatók a feladatok, megoldások és felkészülési útmutatók 2011-től napjainkig. Ugyancsak nagy segítséget nyújt a felkészüléshez az iskolánk informatikusa által készített videótanár honlapja is. Itt megtalálható a felkészülési példatár majdnem teljes kidolgozása, valamint az utóbbi 5 év tesztjeinek teljes magyarázata. |